Veszélyes terep – a Tisza Párt ballépése, a magyar kormány Izrael-politikája

Érdemes lenne megtanulni az együttműködést a kormánynak a nemzetközi szervezetekkel, az ellenzéknek pedig a kormánnyal néhány kiemelten fontos ügyben.

Szerinte csak metaforikus volt a kijelentése, Netanjahu ezzel nem értett egyet, így hát mennie kellett.
Amichai Elijahu, Izrael jeruzsálemi ügyekért és örökségvédelemért felelős minisztere azt mondta, egy nukleáris fegyver Gázai övezetben történő bevetése „egy lehetőség”, mivel ott csak és kizárólag Hamász katonák vannak.
Benjamin Netanjahu miniszterelnök reagált a megjegyzésre, és kijelentette, hogy Elijahu megjegyzései „elrugaszkodnak a valóságtól”, mivel Izrael és az IDF a nemzetközi joggal összhangban cselekszik annak érdekében, hogy ne essen baja a nem harcolóknak.
Később, vasárnap reggel Netanjahu hivatala bejelentette, hogy Elijahut további intézkedésig felfüggesztették a kormányüléseken való részvételről.
Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszter, az Otzma Yehudit párt vezetője, amelyhez Elijahu tartozik, elmondta, hogy beszélt a miniszterrel, aki tisztázta, hogy „metaforikusan” beszélt.
Nyitókép: Twitter
Kapcsolódó cikkek a Háború Izraelben aktában.
Sokan úgy tesznek, mintha nem is értenék, hogy mi bombáznivalója van Izraelnek Szíriában.
A Hamász mindeközben az izraeli túszokkal próbálja zsarolni a zsidó államot. Ennyit a tűzszünetről?
Az izraeli 13-as csatorna szellőztette meg a hírt.